Pohl Helga

 „Családunkban a futás szeretete tőlem indult” – mondja Helga. – „Még főiskolás koromban, 1997-ben, egy hatalmas fogyókúra részeként kezdtem el futni a szülővárosomban, Székesfehérváron. Ebből igazi szenvedély csak sok-sok évvel később lett.

Időközben Budapestre költöztem, a futás pedig el-elmaradt, hiszen közben zajlott az életem. 

Aztán 2007 tavaszán egy lelkileg borzasztóan nehéz időszakban fordultam ismét a futáshoz, hogy leküzdjem a pánikbetegségemet – akkor még egyedül. Szép lassan haladtam előre, de nagyon nehezen jött a fejlődés. Ugyanebben az évben, ősszel párom, Péter is elhatározta, hogy 20 évnyi dohányzás és sportmentes élet után kipróbálja ő is ezt az egészet, ha már nekem ennyi örömet okoz.

Az első lépések neki is nagyon nehezek voltak, de nem adta fel, ahogyan én sem. Végül egy évnyi kitartó munka eredményeként meg tudtuk csinálni egyben, megállás nélkül a szigetkört! Nekünk ez maga volt a csoda. Minden hibát elkövettünk, amit amatőr futó elkövethet. Mentünk a fejünk után, sokszor rossz irányba. De tudtuk, hogy a futás tényleg egy csoda, és előbb-utóbb mi is átéljük a flow élményt, ha már nem a levegővételért harcolunk közben.

2009-re Péternél egy kivizsgálás során bebizonyosodott, hogy a két évtizedes dohányzás nyomai, lerakódásai teljesen eltűntek. A futás mindennapi életünk részévé vált. Azóta túl vagyunk több, mosolyogva végigfutott félmaratonon, megismerkedtünk a jótékony futással, ami hatalmas érzelmi lendületet adott, és azóta is igyekszünk összekötni a futást a jótékony tettekkel.

A célunk továbbra is a fejlődés: hogy élvezettel, örömmel fussunk. Nem hajszoljuk az eredményeket, kellő kitartással, alázattal és örömmel úgyis jönnek maguktól. A futásnak köszönhetően rengeteg embert ismertünk meg, sok-sok 'futó' barátság eredményeként egy-egy verseny inkább egy házibulira hasonlít.

Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mi mindent köszönhetünk a futásnak. Talán leginkább úgy lehetne összefoglalni, hogy jobb emberek lettünk.”